The Animal News ~ 2015. December
Végső találkozás ~ Lovas novellasorozatunk utolsó része
Az esőkabátomon kopogtatott az eső, a szívem pedig hevesen vert, mikor ott megláttam Alkonyatot és a kiscsikót, akit először is láttam vele. Valószínűleg az övé – merengtem el volna, de semmi más nem jutott akkor az eszembe azon kívül, hogy milyen rég is láttam az én drága lovamat, Alkonyatot. Oda is rohantam elé, kikerülve egy nagy tócsát. Átkaroltam a nyakát és éreztem Őt. A légzését, a szívverését és tudtam, ő is örül a „véletlen összefutásnak”. Pedig nem véletlen volt. A sors így akarta.
Nagyot dobbantottam. Akár a szívem. Chloé felkapaszkodott Rám. Különös volt, ahogy nyereg nélkül rajtam ült. Petúr közben mellett járt, hol-hol egy tócsával szórakozott. Közben Chloé is megindított: - Menj! – és én nekiveselkedtem a göröngyös útnak, ügyelve, hogy Chloé-nak baj ne essen. A kaptató tetejére érve felnyerítettem. A látvány csodálatos volt.
Nem féltem, hogy anyáék mit fognak szólni, hogy én itt vagyok. Sőt, inkább szabadnak éreztem magam. Fent ültem felszerelés nélkül Alkonyat hátán és felvágtáztunk a domb oldalára. A csúcsra felérve kurjantottam egyet. Sosem éreztem magam inkább ilyen SZABADNAK! – gondoltam mosolyogva.
*Később…
Félóra vágtázás után elállt az eső is, így bementünk a harmatos erdőbe, ahol a bogyós bokrok élték reneszánszukat. Mindegyiket ismertem. A kedvencemet, a szamóca és csak az szeretem. Odanyúltam egyet és bekaptam. Majd még egy. És egy újabb. Így szamócázgattam Alkonyattal együtt. Ekkor lódobogást hallottunk. Alkonyat felnézett és hegyezni kezdte a fülét. A kiscsikója nem volt itt. Akkor merre?
Tornádó! Itt van… De honnan tudta, hogy itt vagyok? Körülnéztem és Petúr nem volt sehol. Már értem! Petúr elment az apjához, ő kérdezte, hol vagyok, Petúr pedig megmutatta. Jaj, szegény nem értheti ezt. Jeleztem Chloé-nak, hogy jobb lenne, ha mennénk. Vette a jelet és felpattant Rám. Sebesen elvágtáztunk keresztül a ménesen, mire ők egy kicsit megzavarodtak. Tornádó utánam nyerített. – Merre futsz, te hálátlan kanca! – nem válaszoltam, csak nedves szemekkel futottam, hátamon Chloé-val.
Alkonyat sebesen vágtatott át a tisztáson, a kanyon felé, elhaladva a házunk mellett, ahol utánam kiabált anya és apa. Gyorsan beszálltak az autóba és elkezdtek utánam hajtani, de nagyon hamar lehagytuk őket, mert Alkonyat szuper gyors volt. Becsuktam a szememet és erősen szorítottam Alkonyat sörényét. Mély levegőt vettem, mire körülöttünk minden lassú lett.
Alkonyat megállt. Körbenéztünk. Mögöttünk a száguldó, őrült ménes, mellettük óvatosan cikázó kocsi, benne elszánt szemű apa és egy kicsit riadt, de leginkább mérges anya csücsült. Nem fogják megérteni, miért szeretem Alkonyatot. Soha se fogják megérteni…
Tornádó a ménes elejére tört. Mögé szorulva, egyenes sorban jöttek a többiek. Átsuhantam a lovak közt. Amíg velem eltelt egy perc, addig ők csak egyetlen lépést tettek meg előre. Úti célomhoz értem a ménes kellős közepén. Petúr botladozva hátul maradt, apja nem is figyelt rá. Ha végre kikerülök ebből az őrült, megbűnhödsz-kinyírlak csetepatéból, remélem, egyszer valahára boldogan élhetek, amíg meg nem halok. Visszasiettem Chloéhoz, aki a hátamra pattant és előre lépkedtünk. Az idő egyre gyorsabb lett, mire újra nyargaltunk.
A kanyonhoz értünk. Itt nem volt út semerre se. A lovak jobbról és középen elzárták az utat, balról meg a szüleim haladtak előre. Ránéztem az én kedves kis kancámra, aki mintha sírt volna már. Lenéztem a kanyonra. Nem volt túl mély, de azért ha földre esünk, meghalunk. Pedig ugranunk kellett. Bele a folyóba, középen.
Megegyeztünk. Közösen döntöttünk úgy, hogy inkább együtt meghalunk, mint örökre szomorúan éljünk. Petúrra akkor sajnos nem gondoltam, de tudtam, hogy a legjobb barátnőm majd biztosan őrzi, már csak emlékből, értem.
Chloé bólintott és én hátra lépegettem párat. A tömeg gyorsan haladt mögöttünk, mire ideértek, mi már zuhantunk lefelé a végtelenségbe.
*Néhány perc múlva…
Azt hittem megfulladok, sőt, meg akartam fulladni. Utáltam az angol iskolát, a kocka családomat, az álnok „barátaimat” az iskolában. A lovakért éltem, haltam. Egyedül ők voltak barátok.
Anya és apa húztak ki a vízből. Amikor megláttam őket, inkább csak Alkonyatot szerettem volna. – Hol van… Alk..ony…at?
- Ott van, apád most húzza ki – simította végig az arcom könnyes szemmel anya a kezét. – Semmi baj nem lesz. Élni fogsz, meglásd!
- De én már nem akarok élni, anya… Utálok létezni itt, a földön, ebben a testben, főleg Angliában… - nem hittem, hogy ki merem mondani.
Chloé apja kihúzott, aztán visszament gyermekéhez. A sorsomra lettem hagyva. Nem törődtek velem. Nem is kívántam. El akartam menni ebből az életből. Amikor azt hittem már, hogy egy angyal áll előttem, egy másik angyal volt az: Petúr. Riadtan meredt már. – Mi történt anya?
- Semmi kincsem, drága egyetlenem. Semmi baj sincs…
- De, anya, tudom, hogy baj van, már nem vagyok pici, tudatlan. Haldokolsz?
- Nem – hazudtam neki. – Keresd meg Tillát és mond neki, hogy én üzenem, hogy vigyázzon rád egy ideig, amíg beteg vagyok.
- De anya… NEM HAGYLAK ITT… - lezuhant mellém a homokba, fejét az enyém mellé szegezte és fájdalmasan nyüszített. – Nem foglak…
***
Az autóban zötykölődve ébredtem fel. Ejha, az egész csak álom volt. De akkor hol vagyunk? – Franciában vagyunk már végre…?
- Onnan jöttünk, Chloé. Megyünk a nagyihoz.
Ekkor eszembe jutott. Hát persze! Hiszen az egész csak álom volt. Se nekem, se Alkonyatnak nincs baja! Nem történt meg az a hurrikán se a versenyen, amiért itt hagytuk volna és elmentünk volna Angliába! Az se nagyon igaz, hogy nekünk lovardánk lenne. De Alkonyat él és virul. És vár rám…
Képek a Nagyvilágból... ~ Karácsonyi Különkiadás
Karácsonyi Poénkosár
Pistike levelet ír Jézuskának karácsony előtt:
"Kedves Jézuska, én egész évben jó voltam és mindig megcsináltam a leckéimet, küldj..."
Közben felnéz a falon levő Mária képre és elszégyelli magát.
Újabb levelet kezd:
"Kedves Jézuska, én egész évben jó voltam, de sokszor nem csináltam meg a leckéimet..."
Újból felnéz, majd új levél:
"Kedves Jézuska, én nem voltam nagyon jó, és a leckéimet sem készítettem el..."
Fenéz, leveszi a Mária képet, bezárja a szekrénybe, és írja az új levelet.
"Jézus! Anyádat túszul ejtettem, követelésem a következő..."
♥
Két rendőr elmegy az erdőbe, hogy karácsonyfát vágjanak maguknak. A térdig érő hóban gázolva órák hosszat keresik a megfelelő fenyőfát, de nem találják. A nap lenyugszik, feltámad a jeges szél, a távolban felvonyít valami állat.
Az egyik rendőr odafordul a másikhoz:
- Na, ebből nekem elegem van! A legközelebbi fát kivágjuk, akár fel van díszítve, akár nincs!
♥
- Mit mond az egyetemista november elsején?
- De jó! Karácsonyig már csak kettőt alszunk!
Kisállat karácsonyra?
Bizonyára már te is hallottál arról, hogy valaki kutyát, macskát vagy egyéb állatot kapott karácsonyra. De ugyanez vonatkozik arra, ha születésnapjára, névnapjára, vagy más ünnepre kap valakitől kisállatot - pl. húsvétra nyulat. Előbb azonban el kell gondolkodnunk azon, hogy tényleg el tudja-e látni az állatot vagy sem. Ugyanis pl. egy kutya nem egy egyszeri költség, még akkor sem, ha ingyen fogadjuk örökbe. Utána gondolni kell az ellátására, etetésére, állatorvosi költségeire. Egy kutya nem úgy működik, mint mondjuk egy játék, amit ki és be lehet kapcsolni. Minden nap meg kell etetni, de ez nem minden. Foglalkozni is kell vele. Sokan mondják, hogy a kutyájukat nem lehet betanítani, de ez foglalkozás kérdése.
„A legtöbb ember, ha valamilyen új masinát vásárol - legyen az személygépkocsi, videokészülék vagy akár elektromos fogkefe -, részletes tájékoztatást kér arról, hogyan működnek ezek a szerkezetek. Ha viszont az „áru" egy kölyökkutya, ugyanezek a „vevők" úgy vélik, a „használati utasítást" menetközben is megtanulhatják. Nem gondolnak arra, hogy olyan "mechanizmus" birtokába jutottak, amely sokkal bonyolultabb, mint amit az ember valaha is képes létrehozni." - írja Szinák János és Veress István Kutyabajok c. könyvében. És valóban. Ha az ember meglepetésszerűen kap valamit, arra nem tud felkészülni, nem tud utánanézni. Nagyon meg kell gondolni egy háziállat örökbefogadását, és mindenekelőtt fel kell tenni magunknak a következő kérdéseket:
- Lesz elég időm gondozni és foglalkozni vele minden nap?
- Van elég helyem, ahol jól érzi magát? Egy nagy kert nem helyettesítheti a sétát.
- Gondolni kell a költségekre is. A kutya ára, etetése, kiegészítők, állatorvosi látogatások. Tudom ezeket biztosítani?
Ha ezekre a válasz „igen", akkor meg lehet fontolni a kutya beszerzését.
